Egy héttel ezelőtt még izgalommal telt szívekkel vártuk a XXI. Szent Mihály Napok megnyitó ünnepségét, de azóta eltelt a hétvége, és a fesztivál is véget ért. Szervezőkként kijelenthetjük, hogy egy mozgalmas, fárasztó, de eredményes rendezvényen vagyunk túl, amit az eső sem akadályozhatott meg. Na, de nézzük csak egy kicsit részletesebben is ezt a szinte egy hetet átölelő rendezvénysorozatot.
Az egész egy számunkra különleges borkóstolóval kezdődött, hiszen idén szombat délutánról keddre tevődött át ez a programpont és így a szervezők közül többen részt tudtunk venni és élvezni a Kárászteleki pincészet kiváló borait. Úgy tűnik a négyfalusiak is szívesen fogadják ezt a programpontot, mert évről-évre egyre többen jönnek el, hogy ízelítőt kapjanak a borok világából.
A szerda este a mókáról, az együttlétről és a kikapcsolódásról szólt, ugyanis játékestet tartottunk a HMIK székházban. Elmondhatjuk, hogy egy igen sikeres est volt, hiszen az együtt eltöltött idő alatt több korosztály váltotta fel egymást és ugyan olyan jókedvvel élvezte a társasjátékokat, a barátságos légkört.
Az idei rendezvény hivatalos megnyitója csütörtök délután volt, a nemrég átadott Négyfalusi Multikulturális Központ új előadótermében. Öröm volt látni, hogy a terem megtelt. Az estet Popa Virgil, Négyfalu polgármestere, Géczi Gellért városi tanácsos, a négyfalusi RMDSZ elnöke, valamint Gócza István, a rendezvény főszervezője által tolmácsolt gondolatok nyitották meg, majd a Maros Művészegyüttes táncos előadása következett. A színvonalas előadást vastapssal zártuk.
Pénteken két különböző helyszínen is zajlottak az események. Hosszúfalu - Fűrészmezőn, a Csángó Házban állt a bál a Rustik zenekar kíséretében, amíg Hosszúfalu-Alszegen, a Barcasági Csángó Alapítvány udvarán sátorparti volt DJ BRNY-val. Mindkét rendezvényről elmondhatjuk, hogy elérte célját, ugyanis péntek este úgy a fiatalabb, mint az idősebb korosztály kibulizhatta magát.
Amint már az előző években is megszokhatták a résztvevők, a szombati nap a gyerekekről és a sportról szólt leginkább. Délelőtt a focirajongók összemérhették tudásukat az immár hagyományossá vált Barcasági Foci Kupán. Az idei győztes Türkös csapata lett. Gratulálunk nekik! A focibajnoksággal egyidőben az Alapítvány udvarán gyerekfoglalkozás zajlott, ahol mindenki elkészíthette saját őszi díszeit és kedvére faraghatta töklámpását. Az Evilági zenekar is fellépett és különféle ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. Délután gyerek néptáncelőadások, gyerektáncház és Szent László tablókiállítás várta az érdeklődőket. Estére az idő nem kedvezett, de az eső ellenére is szép számban voltunk a Koszika and The HotShots és a Bagossy Brothers Company koncertjén. Az estét egy fergeteges borkerti bulival zártuk, melyre a hangulatot a The Crazy Plumbers együttes biztosította.
Vasárnap a hagyományápolás napja volt. Úgy tűnik, hogy ezt az időjárás is tudta, hiszen itt-ott még a nap is kisütött. Ökumenikus Istentisztelet után az egyház- és nyomdatörténeti kiállítást tekinthették meg az jelenlevők, valamint részt vehettek a látványos szekeres felvonuláson. A csernátfalusi szobor előtt pedig ismét megszólaltak a boricás csizmák csengői. Visszatérve az Alapítványhoz kezdetét vette a szabadtéri majális, ahonnan nem hiányozhatott a jó gulyás, sült kolbász, kürtőskalács, a finomabbnál finomabb sütemények a hagyományos süteményversenyről és a néptáncelőadások sem. Az ünnepséget felpörgette a Parno Graszt zenekar ritmusos és minőségi cigányzenéje, majd az est záróakkordjaként a Zanzibár lépett színpadra. Leírhatatlanul jó érzés volt látni, nekünk szervezőknek, az udvaron összegyűlő temérdek embert, akik késő estig szórakoztak, táncoltak, és élvezték a színes és változatos programpontokat. Ezekben a pillanatokban minden fáradtságot és terhet elfelejtünk, hiszen a szervezői munka legnagyobb fizetsége az, ha látjuk van kinek és van miért szervezni, rendezni.
Meg szeretnénk köszönni mindazoknak akik segítsége és anyagi támogatása nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény. Kiemelt köszönet illeti a főtámogatóinkat, a Négyfalusi Polgármesteri Hivatalt, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t és a Multitech kft.-t. De nem feledkezhetünk meg a sok kisebb támogatóról sem, akik biztosították, hogy a programajánlat oly színvonalas legyen: Communitas Alapítványt, UnicSpot kft., Asociația Clubul Arena Brașov, Yurta Prod kft., Marsipo kft., Naturali kft., Diego Brassó kft., Coresi Avantgarden kft., Evolve Gym&Fitness, Dencopan kft., Moonwork kft., Bibas Group Gastro Concepts&Consulting, Gyermelyi, I’mOK kft., Piroska Panzió, Renata Panzió, Duotrac kft., Paprika Bolt, Pilvax Vendéglő, Yolans Top Print Solutions, Frézia Mania Virágüzlet, Presintex kft., BGG Security. Ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki Kovászna Megye Tanácsa iránt is, mert két értékes fellépővel támogatta és tette színesebbé rendezvényünket: az Evilági Zenerege Együttes és a Tisztás Néptáncegyüttes. A rendezvény média partnerei: Brassói Lapok, Brassai Magyar Adás, Friss FM, BMK Facebook közösségi oldal, Marosvásárhelyi Rádió Románia, Săceleanu, Din Săcele cu drag. Partnerszervezők: Zajzoni Rab István Középiskola Diáktanácsa, Barcasági Csángó Alapítvány, RMDSZ Nőszervezete, RMDSZ.
Reméljük minden résztvevő jól érezte magát és mindenkit szeretettel várunk vissza jövőre is!
A szervező csapat részéről: Dombi Orsolya